2021-TŐL VÁLTOZIK A GÉPJÁRMŰVEK ADÓZTATÁSA
2021 január 1-jétől a gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adó- és vámhatóság látja el.
pontban is érinti a gépjárműadóztatás kérdését.
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (Gjt.) hatályos rendelkezései alapján a belföldi gépjárművek adója esetében az adóhatósági feladatokat a belföldi gépjárművek utáni gépjárműadóban 2021. január 1-jétől az állami adóhatóság látja el.
Így, az önkormányzati adóhatóság továbbra is élhet a végrehajtás lehetőségével, vagy akár a gépjármű forgalomból való kivonására vonatkozó kezdeményezés lehetőségével, ha az adótartozás az egy évi adótételt meghaladja, feltéve, hogy a fizetési kötelezettség 2020. december 31-ig keletkezett (az állami adóhatóság a 2021-től keletkező egy évi gépjármű-adótartozás esetén kezdeményezheti a
gépjármű forgalomból való kivonását). A befolyó bevétel a központi költségvetést
Általánosságban a gépjármű tulajdonosoknak és üzembentartóknak továbbra sem kell adatbejelentést tenni az adóhatóság felé. A közúti közlekedési nyilvántartási szerv a járműnyilvántartásából a január 1-jei állapotnak megfelelő adatokat január 20. napjáig közli majd az állami adó- és vámhatósággal. Ezt követően havonta frissül az adatbázis.
Az önkormányzati adóhatóság 2021. január 15-ig adatot szolgáltat az állami adó- és
vámhatóság számára a nála 2020. december 31-én nyilvántartott, 2020. december 31-én hatályos 5. § a), d), e) és f) pontja szerint adómentes* gépjármű forgalmi rendszámáról és a gépjármű üzembentartójának, tulajdonosának azonosító
adatairól, valamint a mentesség jogcíméről, így ezekről az adózóknak külön
*Gjt. 5. § Mentes az adó alól
tárgyévet megelőző évben társasági adófizetési kötelezettsége nem keletkezett,
szerkocsinak minősülő gépjárművei, melyek riasztás esetén részt vesznek a
tűz elleni védekezésben, illetve a műszaki mentésben,
személyszállító szolgáltatásra használt – személygépkocsija után legfeljebb 13 000 forint/adóév erejéig. Ha a mentességre jogosult adóalany
adóalanyisága és adókötelezettsége az adóévben több személygépkocsi után is fenn áll, akkor a mentesség kizárólag egy, a legkisebb teljesítményű személygépkocsi után jár,
h)-i)
állásfoglalása az irányadó,
felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, továbbá az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői, és e fegyveres erők és parancsnokságok személyi
állományába tartozó vagy alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, katonai szolgálatban lévő és polgári állományú személyek tulajdonában lévő gépjármű.
vagy adókedvezményekről (Gjt.8.§), kizárólag az adózó bejelentéséből értesülhet az állami adó- és vámhatóság. Az adózók bejelentési kötelezettsége csak azon esetekben szükséges, amelyekben az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásából a mentességre való jogosultság ténye nem állapítható meg.
Ezzel kapcsolatos információk, majd az állami adó- és vámhatóság hivatalos
honlapján lesznek megtekinthetők. / https://www.nav.gov.hu /
A 2020. december 31-ig fennálló gépjárműadó tartozásokat továbbra is az
önkormányzati adóhatóság számlájára kell megfizetni.
(Tiszacsermely Község Önkormányzat Gépjárműadó beszedési számla 54600274- 17003926-00000000)
Tiszacsermely, 2021. január hó.
Tiszacsermely Község Önkormányzata