Üdvözöljük községünkben!

Tiszacsermely Borsod-Abaúj-Zemplén megye keleti peremén, a Bodrogköz nevű kistájon, a Tisza valamikori árterületén található község.

Az öntéstalajon épült falu határában halad a Bodrogköz vizeit összegyűjtő Tiszakarádi-főcsatorna.

A település déli határa – habár a Tisza jelenleg távolabb folyik – a korábbi nagy folyókanyarulatok miatt ma is Szabolcshoz tartozó terület.

Tiszacsermely község 1948-ban jött létre a Cigándi-határszél, a Harkói tanyák, József-major, Kishalászi tanyák, Kökényes – tanya,

Pusztakarád – határszél, Nyúlvár és Újrakodó egyesítésével. Először a József-falva nevet viselte, majd felvette a Tiszacsermely nevet.

Az alacsonyabb területek egykor a Tisza árterületéhez tartoztak, melyet évről-évre elöntött a folyó. A szabályozás előtt a lakói halászok: pákászok, csíkászok voltak, de foglalkoztak a nádvágással és gyékényfonással is.

Lakossága: 695 fő.


A falu címerének alapszíne megegyezik a zászló zöld alapszínével, amelynek külső széleit halvány lila és sötét zöld motívumok díszítik körül, a belső szélét aranysárga csík díszíti.

A címer alsó harmadában arany sárga csíkkal elválasztva a felső két harmadtól sötét kék alapon vízfolyást ábrázoló szürke hullámcsíkok helyezkednek el, amely a településsel határos Tisza folyót ábrázolja és a termékenységét jelképezi, amelyből kiemelkedik a címer bal felső sarkában elhelyezkedő szomorú fűzfa (barna színű törzzsel és lombozata, koronája sötét zöld és világos zölddel szegélyezettek), amely arra utal, hogy a Tisza árterében értékes természeti ritkaságok találhatóak.

 

A címer alsó harmadából középen kiemelkedő barnába hajló bordó színű kereszt, és a címer felső kétharmadának jobb felső sarkában elhelyezkedő halvány lila színű nyolcágú csillag, amelynek ágai szürke színnel vannak szegélyezve, melyek a településen működő egyházi felekezeteket jelképezik. A Tisza folyóból kiemelkedő kereszt tövéből mindkét oldalt kiemelkedő aranysárga színű 2 db búzakalász a település mezőgazdasági jellegét jelképezi.


A falu megközelítése: Sárospataktól mindössze 22 km-re található ez a kis település. Közúton ez menetrend szerinti autóbusz közlekedés igénybevételével is mindössze 20 perces időt igényel.

A szomszédos település, Cigánd határában épült Tisza-hídon Szabolcs-Szatmár- Bereg megye irányából is könnyen megközelíthető.


Természeti adottságok

A Tisza árterében található erdős sáv természetvédelmi terület, rengeteg ritka, itt őshonos növényfajjal.

Remek lehetőség kutatóknak, botanikusoknak, hogy ismereteiket bővítsék.

Ezen kívül a horgászat szerelmeseit is várja a gyönyörű Holt-Tisza, amely a tiszai halfajták gazdag tárházát kínálja.

A "tiszavirágzás" is rendkívüli élményt nyújt az idelátogatóknak.


A község közelében a Tisza és a Tisza holtága várja a vízi sportok és a horgászat kedvelőit.

A holtág sokáig őrizte a folyó egykori kettős meanderívét. Mára a középszakasza feltöltődött, de az alsó és a felső ívben is marad állandó vizű tó.

A holtág természeti értékét részben az állandó vizek, részben az itt megtelepedő madárvilág, részben pedig a tó s a meanderek belső, Tiszacsermely felé eső partjain kialakult természetközeli élőhelyek adják.